Bemutatkozás

Szeretettel köszöntelek!

Budai Brigitta vagyok. 2006-ban találkoztam először a jógával. Az Ashtanga vinyasa jógát próbáltam ki elsőként, melyet azonnal megszerettem. Számos pozitív dolgot tapasztaltam magamon, azon túl, hogy rugalmassá vált a testem, egészséges, energikus emberré váltam. A legfontosabb mégis az, hogy a jóga által lelki harmóniámra is rátaláltam. Minél többet gyakoroltam, annál inkább úgy éreztem, hogy szeretném másokkal is megismertetni a jógának e csodás hatásait. Így jelentkeztem a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Jógamester szakára, ahol 2013. februárjában szereztem diplomát. Kezdetben az Amina Test és Lélek Rekreációs központban, illetve Hatvanban bontogattam szárnyaimat, majd 2013 szeptemberében megvalósult az álmom, egy saját, családias hangulatú stúdió, melyben azóta is tanítok, főállásom mellett. Csodás kis közösség alakult ki, amiért nagyon hálás vagyok az égieknek.

Tanulmányok:

2009-2013: BHF Vaisnava jógamester szak/ dzsnyána jóga szakirány

2014: Kismama jóga oktató (Padma Jógastúdió)

2015: Baba-mama jóga oktató (Padma jógastúdió)

2016: Vinyasa flow (Dr.Radics Klaudia)

2017: Gerincterápiás oktatói továbbképzés (Sivananda Jógaközpont)

2018: Vinyásza kráma (Sarasvati Alapítvány,Hegedűs Zsolt)

2019: Flow (Mandala Jógastúdió, Spala Korinna)

2020: Chakra balance jóga oktató (Kata van Doesselaar)

2021: Yin jóga oktató képzés folyamatban (Sors Szandra)

Oktatóként szeretném, ha minél többen megtalálnák önmagukat a jóga által, valamint ha minél többen megtapasztalnák azt a testi, szellemi, és legfőképpen lelki harmóniát, amit a jóga gyakorlása adhat nap mint nap.
about me